• slide1.jpg
  • slide2.jpg
  • slide3.jpg
  • slide4.jpg
  • slide5.jpg
  • slide7.jpg

Hírek

Újdonságaink

 

Pincészetünk választéka nemrégiben új termékkel gazdagodott, a muskotály

gyöngyöző borral.

Ennek a száraz gyöngyöző bornak a különlegessége, hogy a palackos borokra jellemző alkohol tartalommal bír (12%). Hamarosan fotóval is be tudjuk mutatni, addig is pincészetünkben kipróbálhatják akik kíváncsiak erre a könnyed, de mégis erőteljes gyöngyöző borra.

 

 

A szőlő alternatív felhasználási módja

Már kapható pincészetünkben a jótékony hatásáról ismert szőlőmag olaj és szőlőmag mikroőrlemény is. Kizárólag saját forrásból!

 

Boraink

Bemutatkozás

 

 

A történet:

tortenetSzüleim - az anyai nagymama "utasítására" - a 80-as évek elején vásároltak szántóterületet, amire nagy nehézségek árán telepítették a család első szőlőjét. Az ott megtermelt bor értékesítéshez kevés volt, családi fogyasztásra pedig sok.

A családunk birtokviszonyait egyengető anyai nagymama a rendszerváltáskor a saját szőlőjét is rám hagyományozta, amit azóta is nagy becsben tartok.

A rendszerváltáskor zajló árverésen szüleimmel közösen vásároltunk 1 hektár szőlőt. Ez volt az a pont, ahol megfogalmazódott bennem a családi pincészet létrehozása.

2002-ben ismét földterületeket vásároltunk, valamint  4,5 hektár szőlőt telepítettünk a fajtaválaszték bővítése céljából.  Így duzzadt szép lassan a birtok 7,5 hektárra az idő közben megvásárolt területekkel együtt. 2012 tavaszára terveink szerint, újabb fajták telepítésével (Merlot, Cserszegi Fűszeres) a szőlőbirtok nagysága eléri a 11 hektárt.

A szőlőtelepítést megelőző talajmunkák során sok olyan cserépmaradvány, pénzérme került a felszínre, amelyek igazolják, hogy ezen a helyen már a római korban is laktak emberek.

2007 óta készítünk palackos borokat, melynek túlnyomó részét Pécsely határában, a Balogh Pince nemrégiben elkészült épületében értékesítünk.

A szőlészetben és a pincészetben a munkákat a családunk tagjai végzik, illetve szükség esetén felügyelik.

Az évről-évre csiszolódó tudást és az előállított borok minőségének fokozatos tökéletesedését jelzi, hogy 2011-ben elnyertem a Balatonfüred Bortermelője kiemelkedő címet.

 

A hely:

ahelyPécsely, kb. 600 lakosú kisfalu, amely a Balaton-felvidék egyik csodálatosan szép fekvésű részén, a Pécselyi-medencében található. Balatonfüredtől 10 km-re, Tihanytól északra eső település. Régészeti leltek (pénzérmék, cserépedény darabok) igazolják, hogy már a római korban lakott rész volt.

A Balaton közelsége, mégis csendes, nyugodt környezete, valamint a természeti szépsége mellett, igen vonzó kirándulási célpont a környék és a középkori Zádor-vár romja. A romnál találhatunk egy kilátót, amelyről csodálatos kép nyílik a környékre, valamint a Balatonra.

Az itt élő emberekre a mezőgazdaság iránti szeretet jellemző, ezen belül a fő hangsúly a szőlő és bortermelésé. A medence fekvése kedvező mikroklímát biztosít az itt termelt szőlő számára.

 

 

 

A hitvallás:

hitvallasA bor legyen mindenkié.

Túl kevés ideig élünk, hogy rossz bort igyunk.

A természethez csak alkalmaz-kodhatunk, az általa létrehozott dolgokat nem tudjuk megváltoztatni.

Csak jó szőlőből készül jó bor.


Balogh Pincészet Pécsely 2014.